Csapatunk
Dr. Virágh Ákos
Társasági jog
Követelés behajtás
Ingatlanjog
Jogi tanácsadás
Cégek átalánydíjas képviselete
Dr. Virágh Ákos ügyvéd, a Virágh Ügyvédi Iroda alapítója és irodavezető ügyvédje.
1989-ben szereztem diplomámat a Miskolci NME Állam- és Jogtudományi Karán. Az ügyvédi pályám 1992-ben kezdtem a BÁRD nemzetközi ügyvédi irodában ügyvédjelöltként, majd 1996-ban lettem ügyvédként a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Fő tevékenységi területem a polgári jog, ezen belül foglalkozom kötelmi joggal, ingatlanjoggal, kisajátítási eljárással, követelés kezeléssel és követelés behajtással. Eredményeket értem el állami vállalatok és önkormányzatok szerződésének előkészítésében és egyéb jogi ügyintézésében. Emellett számos vállalkozást képviseltem. Részt vettem a villamosenergia-termelői tevékenységhez kapcsolódó jogi feladatok elvégzésében is. Emellett a Magyar Televízió, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Videoton FC és számos más fontos Intézmény jogi feladatait is végeztem. Angol nyelvismerettel rendelkezem, amely segít nemzetközi ügyek intézésében. Jó szervező készségekkel rendelkezem, amelyek számos sikeres projekt menedzselését segítették. Olyan szakembernek tartom magam, aki lelkiismeretesen látja el feladatát a megbízás során.
Telefonszám:+36 20 941 8862
Email cím: iroda@drviragh.hu
Partnerügyvédek
Dr. Ammann Zsuzsa
Ingatlanjog
Családjog
Öröklés jog
Jogi tanácsadás
Társasági jog
Dr. Ammann Zsuzsa családjog és ingatlanjog specialista ügyvéd.
Négy generációs jogász családból származom, az iroda környékén nőttem fel. Az Eötvös József Gimnáziumba jártam, a jogot az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végeztem el. 1999-től kezdődően ügyvédjelöltként ebben az irodában töltöttem a kötelező 3 éves gyakorlatomat kiváló principálisom, dr. Virágh Ákos ügyvéd mellett, majd eleinte alkalmazott ügyvédként, később egyéni társügyvédként is az irodában maradtam.
A kezdeti időktől klasszikus polgári jogi praxis viszek, melyben a leggyakoribb ügycsoportok az ingatlanjog, a családjog, az öröklés (hagyatéki eljárás), a társasházak, a szerződések, továbbá a civil szervezetek és a cégek. Annak érdekében, hogy az ingatlanjog területén sikeresebben képviseljem ügyfeleimet, 2006-ban elvégeztem az ELTE ingatlan szakjogász képzését. Kifejezetten kedvelem az ingatlanforgalomból eredő adó- és illeték kérdések, problémák megoldását, optimalizálását.
Specialitásom emellett a családjog: a bontóperek, a házassági szerződések, a házastársi közös vagyon megosztása, valamint a szülői felügyeleti jogból, és a tartásdíjból eredő igények érvényesítése. Értek a családjog LMBTQ+ vonatkozásához is, több ilyen jellegű ügyet is viszek. Egyezségpárti, számos esetben a szembenálló házasfelek közös, mediátorként is működő ügyvédje vagyok. Gyakran képviselek apákat, a közös szülői felügyeletben, a lehető legtágabb kapcsolattartásban, valamint a méltó tartásdíjban hiszek.
Lassan 10 éve emberi jogi jovédő irodákkal (NEKI, TASZ, Helsinki Bizottság, HÁTTÉR Társaság) is dolgozom együtt antidiszkriminációs stratégiai perekben, továbbá szakértőként, vagy kutatóként jogvédelmi nemzetközi projektekben (pl. ADPOLIS, REILA). A nevemhez fűződik az Egyenlő Bánásmód Hatóság 15 éves jubileumára kiemelt 15 legjelentősebb esete közül kettő.
Telefonszám: +36 70 246 7566
Email cím: ammann.zsuzsa@gmail.com
Dr. Hermann Géza
Ingatlanjog
Családjog
Öröklésjog
Munkajog
Jogi tanácsadás
Peres képviselet
Társasági jog
Dr. Hermann Géza polgári jogi ügyvéd.
Budapesten születtem 1966-ban és az V. kerületben nőttem fel, itt végeztem iskoláimat is. Családunkban hagyomány a jogi pálya több generációra visszanyúlóan. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végeztem 1993-ban. Ezt követően ügyvédi irodákban dolgoztam ügyvédjelöltként és 1996-ban tettem le a jogi szakvizsgát. 1997-ben ügyvédi irodát alapítottam egy egyetemi évfolyamtársnőmmel, akivel közösen dolgoztunk 2020-ig. Ekkor ebből az irodából kiváltam és egyéni ügyvédi irodát alapítottam, amelyben dolgozom a mai napig. Fő tevékenységi területem a polgári jog, ezen belül a kötelmi jog, ingatlanokkal, vagyonjoggal kapcsolatos szerződések és perek. Foglalkozom szerzői joggal és munkajoggal is. Ügyfeleim közé külföldi tulajdonú multinacionális cégek, magyar tulajdonú kisvállalkozások és magánszemélyek egyaránt beletartoznak. Felső fokon beszélek és iratokat szerkesztek angol nyelven, ezért ügyfélkörömben külföldi megbízók is feltűnnek több országból és kontinensről. Évente néhány alkalommal jogi alapismereteket tanítok a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfus tanszékén.
Telefonszám: +36 70 366 9835
Email cím: geza@herrmanngeza.com
Dr. Bajnok Zoltán
Ingatlanjog
Családjog
Öröklésjog
Jogi tanácsadás
Jogi tanácsadás
Dr. Bajnok Zoltán ingatlanjog, családjog és büntetőjog specialista ügyvéd.
Budapesten születtem, 1966-ban és az V. kerületben nőttem fel. Az általános iskolát szintén ebben a kerületben, míg középiskolámat már a Ferencvárosban jártam ki. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végeztem 2000-ben. Ezt követően különböző ügyvédi irodákban dolgoztam ügyvédbojtárként, a jogi szakvizsgát 2006-ban abszolváltam. A szakvizsga letételét követően először társas ügyvédi irodában dolgoztam, majd – 2011. év októberétől egészen a mai napig – a nevemet viselő Dr. Bajnok Ügyvédi Iroda alapító-vezető ügyvédje vagyok. A fő tevékenységi területem nehéz meghatározni, csak egyetlen szakterületre korlátozni – szerintem egy ügyvéd úgy általában is értsen a joghoz –, de a legtöbb elfoglaltságom leginkább büntető-, család- és ingatlan jogi ügyekkel kapcsolatos. De, ars poeticám, hogy – legalább egyszer – minden Ügyfelet meghallgatok!
Telefonszám:+36 20 351 4889
Email cím: bajkonur@t-online.hu
Dr. Várkonyi István
Ingatlanjog
Családjog
Öröklésjog
Munkajog
Társasági jog
Peres képviselet
Követelésbehajtás
Cégek átalánydíjas képviselete
Büntetőjog
Jogi tanácsadás
Dr. Várkonyi István szakértelme fókuszában a polgárjog, büntetőjog és civil eljárások állnak, melyekben több évtizedes tapasztalattal rendelkezik.
2002-ben szereztem diplomát az ELTE Állam és Jogtudományi karán. Szakvizsgámat 2008-ban tettem le, és azóta is a jog területén tevékenykedem. Az alapjaimat az 1987 és 1989 közötti időszakban szereztem meg a Gárdonyi Géza Tanárképző Főiskolán, ahol testnevelés szakon végeztem, majd 1983 és 1986 között a Budapesti Tanítóképző Főiskolán tanítói végzettséget szereztem. 2008 óta a dr. Virágh Ügyvédi Iroda tagjaként dolgozom együtt elismert kollégáimmal. Szakterületem főként a polgárjog és büntetőjog, továbbá civil eljárásokban is gyakorlatom van. Az évek során számos sikeres ügyet zártam le, és ügyfeleim számára személyre szabott jogi megoldásokat kínáltam. A szakmai hozzáértésemet és elkötelezettségemet az ügyfelek iránt mindig kiemelten kezelem, és az igazságosság érvényesítése számomra elsődleges szempont.
Telefonszám: +36 30 350 1488
Email cím: istvan.varkonyi@t-online.hu
Jogi asszisztensek
Csorba Flóra
Csorba Flóra munkájának középpontjában szerződések előkészítése, adójogi munkálatok és bírósági dokumentumok kezelése állnak.
Jogi tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán folytatom, és jelenleg is aktív hallgató vagyok. Előző tanulmányaimat a Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnáziumban végeztem, ahol széles körű kulturális és nyelvi ismereteket szereztem. Előző munkahelyemen, Dr. Aniot Ügyvédi Irodában, jogi gyakornokként szereztem tapasztalatot 2017 augusztusától 2020 februárjáig. Jelenleg a Dr. Virágh Ügyvédi Irodánál jogi asszisztensként tevékenykedem 2020 februárja óta. Feladataim közé tartozik a feletteseim aktív segítése mellett szerződések előkészítése, adójogi munkálatok végzése, bírósági dokumentumok előkészítése, cégmódosításhoz szükséges dokumentumok összeállítása, valamint az ügyfelekkel történő kapcsolattartás. Az itt eltöltött idő alatt megerősítettem képességeimet a jogi területen és kiválóan integrálódtam az iroda mindennapi munkájába.